Pride-tüntetők provokálták és inzultálták a hírcsatorna műsorvezetőjét (VIDEÓ)

Nem bántak kesztyűs kézzel a Hír TV tudósítójával a demonstrálók.

Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő, a Jog és Igazságosság elnöke kijelentette: Lengyelországban nem pusztán a szabad média van veszélyben, hanem egyszerűen felszámolják a demokráciát.
Megsemmisítette két lengyel konzervatív, kormánybíráló hírtelevízió, a TV Republika és a wPolsce24 műsorszórási engedélyéről szóló hatósági döntést szerdán a varsói székhelyű vajdasági közigazgatási bíróság, az ítélet nem jogerős. Az ügyet az MWE Networks nevű, lengyel tulajdonú médiacsoport beadványára tárgyalták. A TV Republika és a wPolsce24 tavaly júniusban, a műsorszolgáltatói engedélyekről döntő Országos Rádió- és Televíziótanács (KRRiT) határozata nyomán kapott engedélyt országos digitális műsorszórásra. Az MWE Networks pályázatát a KRRiT elutasította.
A bíróság szerint a KRRiT a koncessziók odaítélésekor „lényegi módon” megsértette az előírásokat a többi között azáltal, hogy nem indokolta meg kellőképpen döntését.
A szerdai ítélet ellen 30 napon belül lehet fellebbezni, megfigyelők szerint a jogerős ítéletre akár egy-két évet is várni kell.
Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő, a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság elnöke szerdai sajtóértekezletén kijelentette: a bírósági döntés rámutat, hogy Lengyelországban „nem pusztán a szabad média van veszélyben, hanem egyszerűen felszámolják a demokráciát”.
A kormányhatalom „primitív és ügyetlen, ugyanakkor olyan mértékben szolgál idegen érdekeket, hogy mindenre kész” – fogalmazott Kaczynski. Úgy látta: a kormányt „a médiarendszer védi”, lengyelek milliói ezért „észre sem veszik, milyen helyzetben élnek”.
A TV Republika hírtelevíziót 2013-ban alapították, eredetileg interneten és több kábeltévé-szolgáltató közvetítésével sugározta adását. A wirtualnemedia.pl szakportál április elején közzétett adatai szerint
a csatorna a legnézettebb lengyelországi hírtelevíziónak számít, megelőzi nemcsak a TVP Info közszolgálati hírtelevíziót, hanem az amerikai tulajdonú TVN24 kereskedelmi hírcsatornát is.
A 2017-ben alapított wPolsce24 a 6. helyen szerepel a hírtelevíziók nézettségi rangsorán.
(MTI)
Nyitóképünk archív: Jaroslaw Kaczynski, a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke beszél a párt támogatásával induló Karol Nawrocki államfőjelölt programjának bemutatásán a Varsó melletti Szeligiben 2025. március 2-án. MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell
Csatlakozzon a Mandiner Klubhoz, és váljon olvasóból résztvevővé!